Amit a gazdiknak tudni érdemes:

Oltások

Kedvenceinkre életük során számtalan veszély leselkedik. Ezen veszélyforrások egy jelentős részét képezik azon kórokozók (vírusok, baktériumok), melyek enyhébb-súlyosabb - akár halálos kimenetelű - betegségeket okoznak. A védőoltásokkal a súlyosabb, nehezen gyógyítható, ill. komoly járványokat okozó betegségeket előzzük meg. Ilyen betegség pl. a parvovírusos bélgyulladás, mely néhány évtizeddel ezelőtt még nagyon sok helyen előfordult, mára a széleskörű vakcinázásnak köszönhetően meglehetősen visszaszorult és már csak szorványosan fordul elő. Az oltóanyagban található elölt vagy legyengített kórokozó ellen az immunrendszer ún. ellenanyagokat termel. A megfelelő ellenanyag-szint eléréséhez általában az oltásokat meg kell ismételni. Az így kialakított védelem az oltás típusától függően 1-1,5 évig nyújt védelmet. Az évente ismételt oltások, tehát folyamatos védelmet nyújtanak. Él egy hiedelem, hogy az öreg kutyákat már felesleges oltani, mert már úgyis immunis. Ez tévhit. Könnyen belátható, hogy öregedő kedvencünknek még fontosabb a biztos védelem, hiszen ilyenkor már egyre gyengül az ellenállóképessége és olyan betegségeket is képes elkapni, amelyeket fiatalabb korában nem.

Ajánlott védőoltások:

Féreghajtás